Monthly Archives: szeptember 2015

  • -

Iskolás

Bőbeszédű – ez zavaró A kisiskoláskorban itt az ideje már annak, hogy a bőbeszédű, „logomán” gyermekeket elkezdjük leszoktatni az üres, fölösleges beszédről. Ez ugyanis nagyon zavaró a közösségben. Bőbeszédűség  csökkentése: SZÜKSÉGES-NEM SZÜKSÉGES kategóriák kiépítése. Általában: le kell a felnőttnek „vadásznia” mikor helyénvaló a gyermek kommunikációja és mikor csak töltelék a duma.   1.lépés. biztosítsd Őt afelől, hogy amit mondott az helyénvaló és okos megjegyzés, talán szüksége is van arra, hogy kimondja, de most mondja el ismét, de suttogva, szinte csak önmaga hallja meg. 2. lépés: kezdd el Neki tanítani, hogy amit elmondott arról döntse el utólag, hogy szükséges vagy nem


  • -

Diák

Erre számíthatsz lázadások, eltávolodási kísérletek Már kamasz Mi lenne ha Érzelmek a hullámvasúton Hiperaktív tinik A diák már kamasz. A kamaszkor sok változást hoz a fiúk, lányok életében. Fontos tudni, hogy teljesen megváltozik nem csak a tini teste, hormonjai , hanem a gondolkodása is. Kamaszkorig a felnőttek viselik a „glóriát számukra, a megbecsült és szeretett  felnőtt kedvéért, mosolyáért és dicsérő szavaiért tesznek meg dolgokat. Öröm és egyben jutalom is a számukra, ha apát, anyát, a szeretett pedagógust boldognak látják amikor Ők beszélnek, cselekednek. Ám kamaszkorban ez megváltozik. A felnőttek fejéről a „glória lekerül.


  • -

Felnőtt

Még jobb szülő szeretnél lenni? Praktikák, tanácsok A hiperaktív felnőtt Kezelhető zavarok Az optimális büntetés 5 módszer a . Jutalmazás, büntetés alapelvei Ha a gyermek provokál minket   A figyelemzavaros/hiperaktív felnőtt Felnőttkori jellemzők: általános belső feszültség, fokozott aktivitás jellemzi. Gyorsan hoz jó döntéseket, kommunikatív, jó dumája van. Gyakori munkaváltások, munkahely keresések jellemzik. Keresi az aktivitást igénylő és azt kihasználó munkalehetőségeket. A figyelemzavara még mindig befolyásolhatja az elmélyült munkavégzését. Sok haverja, barátja van, szeretik őt a környezetében, mert segítőkész, szolidáris másokkal.   A legjobb és legproblémásabb jellemzője a hiperaktív felnőttnek a megállás nélkül mozgó agy. Gondolatok, ötletek pörgetik, forgatják.


Túlélő kalauz

Kérjük töltse ki az ürlapot, hogy az ingyenes példányát megkaphassa.

* Kötelezően kitöltendő mezők

Legutóbbi hozzászólások

    További tartalmak