Author Archives: Jávori Ildikó

  • -

Megtörtént, hogy betoppant az ajtónkon a múlt….

2 hete történt meg ez a szívet melengető történet nálunk. Nyílt a  bejárati ajtó és egy fiatalembert pillantottam meg egy kamasz fiú társaságában. Az történt, hogy 10 év után most már Ádám a 6.osztályos testvérét kísérte el hozzánk az első foglalkozására. Huh!  Ádám még 2.osztályos korában  járt hozzánk, az olvasásban és a szövegértésben kapott tőlünk segítséget akkor.  Elérzékenyültem. Megöleltük egymást. Mint kiderült Ő sem számított arra, hogy velem újra találkozik. …és tódultak belőle az emlékek…” jajj, még mindig vannak juti-köveitek? …. én voltam Babkirály is nálatok a nyári táborban! …. de szerettem hozzátok járni….”

Ádám azt is elmondta, hogy mennyire jól tudta hasznosítani , hogy megtanítottuk akkor Neki, a “belső beszédet a sok felesleges dumcsi helyett és még most a gimiben is hasznát veszi annak, amit tőlünk tanult a tudatos koncentrálásról, eszébe jut a dogaírások közben és bizony használja ezt a technikát azóta is. ( Jajj, de jó! )

Hát, kedves 10 évvel ezelőtti gyógypedagógus Kollégák, akik akkor velünk dolgoztatok, ha ezt olvassátok akkor legyünk együtt boldogok és büszkék!


  • -

Őszi szünetünk

Október 27.-től nov.05.-ig őszi szünet lesz nálunk is. Foglalkozásokat nem tartunk. Pesten a foglalkozásokat nov.06.-án kezdjük újra, Budán pedig nov.07.-én, kedden.


  • -

Álláshirdetésünk

Ezekre a feladatokra keresünk kellemes személyiségű, rátermett, jól kommunikáló, önállóan gondolkodó Kollégákat. Az önéletrajzokat ide várjuk: info@eleventeam.hu

  1. fizetett óradíjas gyakornoki programunkra matek, fizika, magyar, történelem szakos egyetemisták jelentkezését várjuk otthonról végezhető, “home office” -ból végezhető foglalkozásokhoz általános iskolások korrepetálására. A Skype For Business programot és az Office 365-öt mi adjuk, mentortanárunk végig kíséri a munkádat.
  2.  gyógypedagógusok jelentkezését várjuk  részképesség fejlesztő foglalkozások megtartásához, heti 2 délutánt érintően lesznek a foglalkozások általános iskolás korú gyermekekkel, és az 1 hónap próbaidő alatt is óradíjas alkalmi munkavállalást biztosítunk, azt követően emelkedő óradíjak.

  • -

Kihűlt tea a későn jövőknek

(Pancsor Erzsébet fitoterapeuta összefoglalója azoknak, akik nem tudtak eljönni hozzánk Zsizsi tanácsadására 2017.okt.16.-án)

Ahogy az iskolakapuk megnyíltak, úgy nyíltak meg az ajtók az immunrendszerünket rongyoló vírusok, bacik, és élősködők előtt. A fertőzések előtt lehet cselekedni, a megelőzés nem csak gyógynövényekkel érhető el.

Pár dolog amire mindenkor, de ilyenkor főként érdemes figyelni:

  • Az étkezésünk legyen tartalmas, de ne eltúlzott. Kiegyensúlyozott, rendszeres étkezést biztosítsunk gyermekeinknek, igyekezzünk az édességeket, cukorkát, csokit más finomsággal helyettesíteni. Tízóraira, uzsonnára csomagoljunk nekik őszi gyümölcsöket, olajos magvakat, répát. Különösen figyelemzavaros gyerkőcöknél legyünk tekintettel sökkentett cukortartalomra, ami az órákon – másokat is, de őket még inkább – dekoncentrálttá teszi.

Ez különösen nehéz, ha körülötte mindenki édességgel érkezik, járjunk elől jó példával!

  • Figyeljünk a folyadékbevitelre!

A gyermekek folyadékszükséglete 1-10 kg között 100ml /kg, vagyis 10 kg-os gyermek ideálisan 1 liter folyadékot fogyaszt. 11-20 kg között 1,5 liter, míg 20 kg fölötti gyermek már 2 liter folyadékot is meg kell hogy igyon, természetesen ebbe a zöldség, gyümölcs, leves és minden más folyadék is értendő.

Hiánya szédüléshez, levertséghez, rosszulléthez, ellenálló képesség csökkenéshez  vezethet. A folyadék víz formájában: ásvány-, tisztított-, vagy esetleg megbízható helyről származó forrásvíz. Lehet gyógynövényből készített tea  -itt szintúgy használjuk a fentebb felsorolt jó minőségi vizeket – illetve lehetőleg frissen facsart zöldség-, gyümölcslé. Jó ha gyermekeinket már ebben a korban hozzászoktatjuk a frissen facsart ivólevekhez. Tartalma lehet a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag cékla, káposzta, a mostanra már rendkívül elterjedt homoktövis, répa, alma, narancs, spenót, illetve bármi, amihez frissen, üdén hozzájutunk. Kerüljük a primőröket!

  • Mozgás a szabadlevegőn.

Szabadon, kötetlenül, irányítás nélkül. A sportok végtelen lehetőséget nyújtanak gyermekeinknek, nem győzünk válogatni, hogy kipróbálja, tesztelje képességeit. Felsorolni sem tudjuk, mi mindent próbálnak ki 10 éves korukra. Mozogni, persze hogy jár az a gyerek… Na és JÁTSZANI? Játszani csak úgy, ahogy ő szeretne? Bringázni, görkorizni, rollerezni, vagy csak úgy leveleket gyűjteni az őszi avarban? Gesztenyét szedni az árokparton? Kavicsot dobálni a patakba? Szánjunk IDŐT a szabad, kötetlen foglalkozásokra, amit csak úgy önmaga szeretne… Ezek nem csak önfejlesztő hatásúak, de egészségmegőrzőek is.

  • Hideg, meleg vizes váltott zuhany, a jobb alvás érdekében. Ez kevésbé a gyerekeknél alkalmazandó, inkább saját immunrendszerünk védelmében magunk végezzük el, ugyanakkor ha nem alszik jól gyermekünk tehetünk vele is egy próbát. A váltott hőmérsékletű zuhany felpezsdíti az ereket, élénkítő hatással bír, ugyanakkor nyugodtabb alvást biztosít.
  • Nyugodt percek lefekvés előtt. Beszéljük át mese után, vagy közben a nap legszebb élményeit, és térjünk nyugovóra harag nélkül. Bármi is történt a nap folyamán, a holnap egy új nap lesz! Gyermekünk folyamatosan érezze a lelki biztonságot.
  • Lelki problémák. Az előző pont már részben erről szólt, ugyanakkor fontos külön helyet szánnunk a léleknek mint egészségmegőrző központnak. Mi köze az immunerősítéshez? Mára már közhelyessé vált, hogy minden fizikai betegséget  lelki gondok okoznak. A stressz, idegesség, feszültségek megbetegítik szervezetünket akár influenzáról, akár daganatos betegségekről beszélünk. A kicsik éppúgy átveszik rezgéseinket, mint ahogy mi magunk reagálunk környezetünk agresszióira. A lelki kiegyensúlyozottság tehát fontos az immun számára – ugyanakkor természetesen nem burokban nevelt mindentől elszigetelt gyermekeket szeretnénk. Kell hogy különböző hatásokon keresztül felkészüljenek az életre – de kell az is, hogy mindez alatt egy biztos, nyugodt, rájuk is időt szánó környezetben érezzék azt a biztos hátteret, melynek tudatában bátran neki mernek vágni felfedező útjaiknak anélkül, hogy maradandó sérüléseket gyűjtsenek, amik később akár testi tünetekben is jelentkezhetnek.

Üdvözlettel:          Pancsor Erzsébet


  • -

Így fogjuk a hasznos internethasználatot tanítani

A Skype -For-Business használatára készített fel minket  a délutáni meetingünkön Halász András ( SpaceSoft). Engem  személy szerint elkápráztatott az, hogy a lehetőségek tárháza rejlik ennek a használatában…pl. diákjaink és skype Tanáraink  által közösen,  egyszerre  szerkeszthető  doksik ( a diákunk fogalmazást ír, miközben a skype Tanár belejavíthat, segíthet a helyesírási hibák elkerülésében) rajzos válaszadások teszik majd még élvezetesebbé a gyakorlásokat, de lehetőséget ad több diák virtuális találkozására  szaktanárokkal vagy akár egymással egy közös tanulás élménye érdekében,  az  is megoldható, hogy a skype Tanár irányíthatja a diákja számítógépét távoli irányítással. A mi tanulóink ezzel az új skype technikánkkal majdnem az űrtechnológiában fogják magukat érezni velünk, miközben – és ez a legfontosabb – megszokják, hogy az internetet csak tudás megszerzésére használják és nem  az agybutító pontszerző játékokra.

Tehetünk ennél többet a minőségi fejlődésért?


  • -

Jávori Ildikó rovata – Új felfedezés a diszlexiásoknak.

A diszlexiás gyermekek nem szeretik meg az olvasást, mert Nekik a betűk felismerése nem okoz örömet és pozitív élményt, számukra ez csak küzdelem. A diszlexia még gyógypedagógusok által sem kezelhető ki náluk, egy életen át tartó állapot az olvasásnál és/vagy a szövegértésnél. A Világon 650 000-700 000 diszlexiás él.

Lehet, hogy egy francia kutatócsoport rátalált a diszlexia okára, így az is lehet, hogy a számukra jó megoldás  –  hogy az olvasást megtanulhassák –   már nagyon közel van a diszlexiás gyermekek számára.

A nyomtatott betűkre való ránézést követően a diszlexiások agyában a betűk formájáról egy zavaró kép keletkezik az agyukban, még mielőtt összeolvasnák a betűket.

Az emberek között vannak bal vagy jobb kezesek. Így van ez a szemünkkel is, a két szemünk közül az egyik a domináns szemünk. A domináns szemünk mindig több idegpályával kapcsolódik az agyhoz, mint a nem domináns szem, így az agyba eltérő “képek”érkeznek be a betűk formájáról és az agy kiválasztja a helyes betűformát amikor olvas. Azoknál, akik  diszlexiások –  ez az abszolút új megfigyelése a francia kutatóknak – az egyik szem sem lehet domináns, mert mindkét szemük szimmetrikusan , azaz ugyanannyi idegpályával kapcsolódik az agyukhoz. Szerintük az asszimmetria hiánya lehet az oka a diszlexiás olvasásnak.

A francia kutatók ennél is tovább mentek és kiderítették, mivel szimmetria van a diszlexiások két szeme között és ezért az agyba zavaró képek érkeznek a betűkről, kifejlesztettek egy ledlámpás megoldást a számukra. A ledlámpa villogásával kitörlődik a zavaró betű-kép az agyból, így az agy a helyes formát látja a betűknél, vagyis létrejön az agyukban a betűk forma szerinti felismerése és így összeolvashatókká válnak. Hurrá!

Ennyire közel lennénk a diszlexia megoldásához?  Én örülnék ennek. Viszont még hátra két  másik nehezítő körülmény kiküszöbölése is a diszlexiásoknál: a figyelmetlenségük és az elolvasott  szöveg megértésének a hibája. A diszlexiásoknak  kisebb-nagyobb mértékben, de a figyelemzavarukkal  is meg kell küzdeniük, mert a figyelmüket csak rövidebb ideig képesek “betűfelismerő üzemmódban” tartani, túl hamar elfárad az agy figyelme. Tehát, akkor a betűk formáját a ledlámpával lehet, hogy már képesek lesznek pontosan azonosítani, így  már csak az van hátra, hogy a figyelmük hosszabb fenntartását elérjük majd. Ez utóbbiért az agy homloklebeny területe a felelős.  A másik, hogy betűk összeolvasása közben a betűkből összeálló szavakat is meg kell érteni ahhoz, hogy a szöveg tartalma “összeálljon” a fejükben. Bár lehet, hogy ha a betűk kiolvasása már nem küzdelem, akkor az agyuk értő olvasása is könnyebben létrejön, mert képes odafigyelni a szavak értelmére.

Jávori Ildikó gyógypedagógus

 


  • -

Gyermekeink immunrendszere legyen erős

Gyermekeink immunrendszerét még a vírusok és bacik előtt érdemes megerősítenünk

Anyukák és Nagyik!

Az Eleven Teamben Pancsor Erzsébet fitoterapeuta lesz a vendégünk okt.16.-án hétfőn, 16.00.-17.30. között. Zsizsi maga is egy 5 és egy 7 éves kislány anyukája és saját gyógyfüvei vannak, a Mátrában gyűjtött és Gyöngyöstarjánban termesztett gyógyfüvei a mi családunkban már bizonyítottak. ( Jávori Ildikó, Bence anyukája)

A tanácsadás ingyenes és bárkinek látogatható.
( 1134 Bp. Váci út 19. Eleven Team )


  • -

Nekünk már van Skype For Business rendszerünk- diákjaink ünnepelni fogják!

Lépést tartunk a Világgal, mert Nekünk ez fontos!

Korszerűsítettük a skype használatunkat, már saját Skype For Business rendszerünk van. Ezzel az új skype megoldással diák és tanár egyaránt nyer.

Ennek előnye, hogy Skype Tanáraink egyszerre 2 -3 diákunkat is “összeköthetnek” az új skype-on a közös tanulás érdekében, mert együtt tanulni és egymástól tanulni sokszor jobb, mint egyedül megküzdeni a tananyagokkal.  Ha a Diákunknak szükséges, akkor pl. egy matek tanárral és fizika tanárral is egyszerre konzultálhatnak majd egy problémás tananyagnál. Másik előnye, hogy szakmai vezetőnk,  Jávori Ildikó is bármikor és bárhonnan bekapcsolódhat a skype foglalkozásokba, ezzel közvetlenül segítve a Tanáraink munkáját és a közvetlen kapcsolattartást a diákjainkkal szerte a Világban.   De a vállalati skype-unk az  Eleven Team szakemberei számára is  új lehetőséget biztosít majd a team-munkára.

A Skype For Business bevezetése az őszi szünetben lesz, skype Tanáraink akkor állnak át erre az új, sokkal korszerűbb technikára és részt vesznek egy belső IT képzésen is.

 


  • -

Gyermekeink immunrendszere

Az Eleven Team szakértő csapata új, külsős szakemberrel lett gazdagabb és sokszínűbb ebben a tanévben: Pancsor Erzsébet fitoterapeuta tanácsaival és havonta 1 előadásaival bővül az idei programunk. Erzsébettel először anyukaként találkoztunk, de aztán ennél több lett ebből közte és köztünk.

“Gyöngyöstarjánban születtem, a Mátrában nőttem fel erdőben, fák és gyógynövények között. Arrafelé mindenki ismeri a természet erejét, de engem egy kicsit talán jobban érdekelt, hogy milyen fű mit rejt, sőt tovább kutattam, nem álltam meg az általánosabb ismereteknél. Mérnökként végeztem és kikísérleteztem saját teakeverékeimet. Jelenleg Kistarcsán élek férjemmel és két kislányommal (7 és 5 évesek), de a tavaszt és a nyarakat Gyöngyöstarjánban töltjük, ahol kialakítottunk egy szárítót, aprítót, hogy az ott gyűjtött erdei-, illetve ott termesztett gyógynövényekből különböző betegségekre teakeverékeket készítsek./ Pancsor Erzsébet”

Erzsébet előadásai-tanácsadásai  ingyenesek és itt lesznek: 1134 Bp. Váci út 19.

 

 

Október 16. 16.30-tól 17.30-ig

Téma: újra az iskolában….immunerősítés a felső légúti megbetegedések megelőzésére

November 20. 16.30-tól 17.30-ig

Téma: Köhögés csökkentése , mélyebb légúti problémák megelőzése, köhögésmentes éjjeli alvás

Január 15. 16.30-tól 17.30-ig

Téma: Félévi hajrá a sulikban, feszültség oldása, nyugtatás gyermekeknél

Február 19. 16.30-tól 17.30-ig

Téma: Allergiás tünetek megelőzése, felkészülés a pollenekre

 Március 19. 16.30-tól 17.30-ig

Téma: Immunerősítés vitaminokkal, hogyan étkezzünk (primőrök kerülése) 

Április 16. 16.30-tól 17.30-ig (???)

Téma: tanév végi nagy hajrá, felépülés a téli megfázásból

Várunk minden anyukát és apukát, nagyikat!

 


  • -

kedd-csütörtöki foglalkozásokon Szakembereink

Budán Lentner Nóra gyógypedagógussal dolgozok együtt már hónapok óta, Pesten Sélley Annával, aki nem mellesleg egy ízig-vérig sportos gyógypedagógus: Európa- és Világbajnok, 8X Magyar bajnok  kickbox élsportoló. Ez mennyire klassz egy gyógypedagógustól!


Túlélő kalauz

Kérjük töltse ki az ürlapot, hogy az ingyenes példányát megkaphassa.

* Kötelezően kitöltendő mezők

Legutóbbi hozzászólások

    További tartalmak